Az Alpha-Vet Kft. 1990-től a hazai piacvezető cégek között meghatározó szerepet játszik nem csak az állategészségügyi szolgáltatások, hanem az állatgyógyszerek, felszerelések és eszközök, valamint takarmányok forgalmazása területén is.
Számos beruházása mellett 2009-ben elkezdte felépíteni Európa egyik legnagyobb állategészségügyi és felszerelési centrumát Budapesten, amelyet 2011-ben hivatalosan is megnyitott a nagyközönség és a szakma előtt.
Az áruház akkor még az Alpha-Anitech nevet viselte, amely tükrözte a méltán sikeres Alpha-Vet cégcsoporthoz tartozását és az állatokhoz kapcsolódó technikai eszközök, felszerelések egyre bővülő tárházát. Elsődleges célja a hazai állattenyésztési ágazat eszközökkel, felszerelésekkel való ellátása volt. Munkatársaink sok éve az állattenyésztési szakkereskedelemben dolgoznak, nagy tapasztalattal rendelkeznek. A cégcsoport hamar felismerte az eszköz ágazat fontosságát, ezért 2012-ben újabb beruházásra szánta el magát és megvásárolta a PetFarmVet Kft.-t (korábbi Anivet).
Az ágazat neve Anitech-re változott, amely már magában foglalta a két budapesti áruházat minden dolgozójával és raktárkészletével.
Ezzel sikerült létrehozni két olyan állattenyésztői-centrumot, ahol a gazdák és állattartók bármilyen haszonállathoz megtalálják a szükséges tenyésztési kellékeket. Közel 45.000 féle árucikket tartunk raktáron. Ezen potenciál biztosítja Partnereink részére a biztos, gyors, szakszerű kiszolgálást, legyen az egy egyszerű marhakötél, vagy computer vezérelt sertéstelepi technológia.
2013 jelentős mérföldkő az ágazat életében: jelentősen megváltozott a szolgáltatások köre, személyzeti változások történtek, valamint megérett az idő az ágazat bővítésére.
A feladat már nem csupán az állattenyésztési eszközök kereskedelme volt, hanem komplett állattenyésztési technológiák, projectek tervezése és telepítése, legyen szó baromfi-, sertés,- kiskérődző-, vagy szarvasmarha takarmányozásról, szellőzés technikáról. Sikeresen szerepeltünk a különböző hazai és az EU által támogatott pályázatok megvalósításában is. Évről-évre erősebb, sokoldalúbb és hatékonyabb lett az ágazat, természetesen ennek megfelelően az ágazati forgalom és bevétel is a többszörösére nőtt. Állandó résztvevője vagyunk a hazai és külföldi szakmai kiállításoknak, fórumoknak, tenyésztői konferenciáknak.
Rengeteg nagy telepi beruházás mellett bővítettük partneri-beszállítói körünket, élénkítettük a cégcsoport többi telephelyén is az eszközforgalmat, területi képviselőink által pedig az ország minden állattartójához eljutunk. Folyamatos akcióinkkal, hírlevelünkkel és akciós újságunkkal segítjük a vevőket a megfelelő eszköz kiválasztásában.
2016-ban újabb nagy változás, hogy a két budapesti eszközáruházat összevontuk, jelentősen kibővített, felújított alapterülettel, megújult formában.
2019-ben létrehoztunk egy többfunkciós, színvonalas kivitelű bemutatótermet, mintegy 40 nm üvegfallal körülvett, klimatizált helyiségben. A terem alkalmas arra is, hogy mini tanfolyamokat, workshop-okat tartsunk, melyek nemcsak üzleti céllal, hanem kimondottan szakmai segítségnyújtás, továbbképzés céljával történnek.
{loadmoduleid 199}