Átadták a Dr. Bödecs Lajos emlékérmet

2016. február 18-án a veszprémi Megyeháza Szent István termében ünnepélyes keretek között, immár a hatodik alkalommal adták át a Dr. Bödecs Lajos igazgató-főállatorvosról elnevezett kitüntetést. A díjat minden alkalommal Veszprém megyéhez kötődő aktív vagy már nyugdíjas állatorvosok kapják. 2016- ban a kiemelkedő szakmai életútja alapján Dr. Szathmáry László részesült az elismerésben.

felelossegvalallas cikkbe kituntetesDr. Szathmáry László 1975-ben került Veszprém megyébe (Bakonyszentkirályra), ahol hatósági állatorvosi feladatokat látott el. Egy évet töltött Márkó községben a Jóreménység Mezőgazdasági Termelőszövetkezet üzemi állatorvosaként, majd 1981-ben került a Veszprémi Állatkórházba, ahol először beosztott állatorvosként, majd később vezető állatorvosi státuszban dolgozott 1981–2010-ig. Munkásságát Balatonalmádiban, a Lutra állatorvosi rendelőben folytatta ahol egészen 2014-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott.

Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. a rendezvény kiemelt támogatója minden évben. Dr. Móré Attila a vállalat tulajdonosa idei évben első alkalommal nem tudott részt venni az emlékérem átadásán, a következőképpen nyilatkozott:

„Ma történik meg először, hogy támogatóként nem tudok jelen lenni a Bödecs Lajos Emlékérem átadásán. Mélységesen sajnálom, mert ez a nemes célú alapítvány állatorvos ünneppé avatja minden szökőévben egyszer az átadás napját, s ezen az ünnepen felemelő érzés részt venni.

Úgy vélem, a kitüntetés átadása nem csak a kitüntetett személy ünnepe, hanem mindnyájunké. Hisz Veszprém megyéből, a Pannon régióból és távolabbról is sokan jönnek össze annak demonstrálására, hogy számukra is etalon az állatorvosi magatartásban dr. Bödecs Lajos szellemisége, értékrendje. Gratulálok az emlékérem idei kitüntetettjének, és amikor ránéz Kő Pál Kossuth- díjas szobrászművész alkotására, büszkén jusson eszébe, hogy azt miért kapta: PRO LABORE ET HUMANITATE”

A díjátadó után szakmai előadások következtek, melyen előadást tartott Dr. Kégl Tamás is, aki 1998-ban alapította meg a Dr. Bödecs Lajos Emlékérmet.